
Legutóbb módosítva: 2023-10-28
Weboldal: Szabadlét
Bemutatkozás:
Életem során időszakonként felváltva mint szoftverfejlesztő és pedagógus tevénykedkedtem. Huzamosan éltem (17 év) Budapesten, ahol módomban állt a különböző alternatív (társadalom jobbító, vagy a személyiségfejlődést segítő) kezdeményezéseket megismerni, bennük részt venni. Majd elérkezett idő hogy abban ami fontos számomra cselekvő legyek. Nagy érdeklődéssel voltam az öko közösségek, és az alternatív pedagógia irányában. Ennek okán 2017-2020-ban különböző helyeken éltem (Szentendre, Gödöllő, Nyim, Csömör).
2020 tavaszától Nyíregyházára költöztem és érdeklődésem a helyi gazdaság támogatásának irányába fordult. A Nyíregyházi Kosár kezdeményezéshez csatlakoztam. Jelenleg a bevásárló közösségeket segítő weboldal, illetve a Társadalmi Jóllét Portál fejlesztésében veszek részt. Az utóbbi két évben részt veszek a "Keltető" közösségi tér kezdeményezésben, ami kifejezi számomra azt a minőséget, ami az új világ épüléséhez szükséges.
Amiért itt vagyok a portálon:
Azt gondolom, hogy a helyi gazdaság és autonóm helyi társadalom tudja megteremteni az ökológiailag is fenntartható társadalmi jóllétet, ugyanakkor szükséges, hogy a helyi közösségek hálózatba szerveződjenek, hogy úgy tudják megvédeni az érdekeiket. Olyan együttműködésekben szeretnék részt venni, amelyek tiszta minőségben szolgálják ezeket a célokat.
Ez ami lelkesít, amivel a következő hónapokban foglalkozni szeretnék:
A Társadalmi Jóllét Portál fejlesztése, a közösség alapú kistermelői élelmiszer ellátás együttműködés terén tenni, részvétel Az új világ hangjai kezdeményezésben.