Társadalmi Jóllét Portál

Az én Jamilandám

Úgy vélem, hogy az elmúlt évek történései sokunkat felébresztettek. Be kell látni, 
hogy alapvető változások szükségesek, és ez a felismerés már ott pulzál egyre több 
emberben. 2011-ben került a kezembe egy különleges megjelenésű, közel 700 
oldalas kiadvány. Már az első oldalakon éreztem, hogy oda tartozom, amiről 
a könyv mesél: egy önfenntartó, békés társadalom természetbarát életmódjáról. 
Gondolatban máris Jamilandába költöztem. Odavalósinak éreztem magam, 
igazi szívbéli „jamiléznek”.
 Annak idején minden barátomnak, ismerősömnek erről meséltem. „Olvastam 
egy varázslatos regényt! Minden benne van, ami egy új, emberségesebb társa
dalom felépítéséhez szükséges. Olyan, mint egy álom, ami csak arra vár, hogy 
végre valóra váltsuk.”
 Aztán teltek-múltak az évek, annyi minden megváltozott azóta, de a könyv 
mindvégig csendben őrködött a polcomon. 2020 őszén váratlanul ért a hír 
a német kiadótól: elkészült a regény átdolgozott, új kiadása. Abban a pillanatban 
megszületett bennem a terv, hogy lefordítom magyarra, hogy mások is letele
pedhessenek, ha másképp nem is, lélekben legalább. És elkezdhetjük a közös 
gondolkodást: miként tudnánk másképp alakítani az életünket? Mit tehetünk 
azért, hogy az álomból valóság váljon, és egy nap mindannyian boldog lakói 
legyünk a mi saját Jamilandánknak.
 Ezúton szeretném megköszönni lányomnak, családomnak, barátaimnak és 
minden kedves érdeklődőnek, hogy kitartottak mellettem a regény fordításá
nak hosszú és intenzív figyelmet igénylő folyamatában. Köszönöm a kiadással 
kapcsolatos ötleteket, a sok-sok lelkesedést, az anyagi hozzájárulásokat. Hálával 
tartozom Szabó Sipos Barnabásnak, aki csodálatos festményeivel, hangjával és 
inspiráló szellemiségével támogatta a munkámat, továbbá Cserkúthy Balázsnak, 
aki felvállalta a könyv magyar kiadását.


 Komlósi Amina

Komlósi Amina, 2024-04-10

<< Írások