Társadalmi Jóllét Portál

A csoportok

A csoport típusai és jellemzői
 
Alapvetően kétféle csoport alakulásra van lehetőség:
  1. A való világban már működik
  2. A Portálon jön létre
Ha a való világban már működik egy kör, közösség, akkor egy lehetőség, hogy a Portálon legyen az online csoportja, például a Facebook helyett. Így történt ez a “Keltető” közösségi tér esetében.
Az is lehet, hogy elsőként a Portálon hozzuk létre a csoportot, amelyből kinőheti magát egy valós közösség, személyes találkozásokkal, közös programokkal. Ilyen például a Szabad Tanulás vagy a Lelki egészség csoport, ami “Az új világ hangjai” program által inspirálva, tematikus csoportként jött létre.
 

Egy csoport lehet nyilvános vagy nem nyilvános, a tagok döntésének megfelelően.
Ha nyilvános a csoport, akkor annak bemutatását a Portálon nem regisztráltak is megnézhetik.
Ha nem nyilvános, akkor csak a regisztráltak láthatják.
A csoport lehet helyi, amikor egy konkrét helyszínhez kapcsolódik a való világban. Ebben az esetben a csoport felkerül a Portál térképére is. Ez segítséget jelent azok számára, akik ott vagy a közelben laknak, hogy kapcsolódhassanak a csoportodhoz.
Egy csoportnak van leírása, amiben röviden bemutatjuk, milyen céllal jött létre a csoport, miről szól, mit csinálunk itt együtt.
Ezen kívül van egy csoport megállapodás is. Itt tudjátok megadni azokat a jellemzőket, amelyek -a Portál közösségi megállapodásán felül- a csoport szabályrendszerét képezik. Például hogyan lehet valaki a csoport tagja, vállalásokról, döntési folyamatokról és hasonló kérdésekről írhattok itt.
A csoporthoz címkéket is lehet rendelni, így a közösséget kereső tagok, valamint más, kapcsolatot kereső közösségek számára is könnyebben megtalálhatóak lesztek.
 
Csatlakozás egy meglévő csoporthoz
 
Akkor tudsz belépni egy csoportba, ha már regisztráltál a Portálon és aktív a személyes oldalad. (Erről a november 2-i tájékoztató bejegyzésünkben olvashatsz.)
A csoport leírása és megállapodása alapján eldöntheted, hogy egy csoport tagja kívánsz-e lenni. Ekkor a csoport nevére kattintva találsz egy lehetőséget: Csatlakozás a csoporthoz. Ki kell választanod, hogy a csoport megállapodását elfogadod. Ezt követően bekerülsz a csoportba.
 
Mások meghívása a csoportba
 
Közvetlenül azokat tudod meghívni, akik már regisztráltak a Portálon.
Miután beléptél a csoportba, a csoport nyitó oldalának alján találod a meghívási lehetőséget. Ott lenyíló pontban tudod kiválasztani a regisztráltak közül azt, akit szeretnél meghívni. Egyszerre egy embert tudsz kiválasztani.
Aki még nem regisztrált, annak tudsz meghívót küldeni (erről is írtunk a regisztrációról szóló november 2-i bejegyzésünkben), és a személyes meghívó üzenetben segítheted azzal, hogy leírod: előbb regisztráljon, töltse fel az adatlapját, majd pedig válassza ki a csoportot és lépjen be.
 
Új csoport létrehozása
 
Ezen az oldalon látod a jelenleg élő csoportokat: https://tarsadalmijollet.hu/csoportok
Ha megnézted és nincs közötte olyan, amihez csatlakozni szeretnél vagy már kifejezetten van igényed saját csoport létrehozására, -a Portálon regisztrációt követően- létrehozhatsz saját csoportot is. Ebben az esetben válaszd a jobb felső sarokban az Új csoport pontot. Az ott olvasható útmutatóval segítünk, hogy átgondoltan tudd létrehozni a csoportodat.
Ha már a való világban élő közösség Portál-csoportját hozzátok létre, akkor a közösségi leírásotokat és megállapodásotokat is bemásolhatjátok a csoport leírásához.
Ha a csoportnak van saját weboldala, annak hivatkozását szintén beilleszthetitek a csoport leírásába. Így az érdeklődők, akik nem tagok, ott részletesebben is tájékozódhatnak a közösségetekről.
 
Csoportkezelő
 
Aki a csoportot létrehozza, ő lesz az első csoportkezelő. Felvehet másokat is csoportkezelőnek. A csoportkezelő tudja módosítani a csoport beállításait: a leírást, a képet, a megállapodást, a nyilvánosságot, a címkéket. Valamint ha úgy alakul, ő tud kiléptetni is csoporttagot. (A csoport tagja önállóan is kiléphet, a csoportkezelői kiléptetés arra szolgál, ha valaki szabályt sért és a csoport úgy dönt, hogy a tag nem maradhat a csoportban.)
Ezen kívül a csoportkezelő tud közleményt és csoport híreket létrehozni.
A csoportkezelő értesítést kap arról is, ha új tag érkezik.
 
Mit látsz és mit tehetsz egy csoport tagjaként?
  • Bemutatkozás
    Itt találod a csoport leírását, megállapodását, címkéit, a csoportkezelő személyét, és itt tudsz meghívni is másokat a csoportba. Ha csoportkezelő vagy, itt tudsz mást csoportkezelővé tenni és kiléptetni valakit a csoportból, valamint módosítani a csoport beállításait.
  • Tagok
    Itt láthatod a csoportod tagjait. Ha valakivel szeretnél közvetlenül kapcsolatba lépni, a nevére kattintva látod az adatlapját és személyes üzenetet is írhatsz számára.
  • Beszélgetések
    Itt nem posztnak vagy bejegyzésnek hívjuk a csoportba írás lehetőségét, hanem beszélgetésnek. Olvashatod más tagok beszélgetéseit, hozzászólhatsz és saját beszélgetést is indíthatsz. A beszélgetések lehetnek információ közlések, egy adott programhoz vagy témához kapcsolódó szervezési kérdések megvitatása vagy például olvasni-néznivaló ajánlása. Bármi olyan, ami a csoport céljához és tevékenységéhez kapcsolódik.
    Ha szeretnél új beszélgetést indítani, az Új téma gombra kattintva teheted meg. Ekkor először is címet kell adnod, amiről a beszélgetés szól, majd megírni a szövegét és címkéket hozzárendelni. A szöveget egy szerkesztőben tudod elkészíteni, formázhatod és képet, hivatkozást is elhelyezhetsz benne.
    Egy beszélgetésnél értesítést kérhetsz az új hozzászólásokról. Az értesítéseket emailben kapod meg, valamint a Portálra belépve a jobb felső sarokban a kis harangocskánál is eléred.
    Arra is van lehetőség, hogy egy beszélgetést a csoportkezelő lezárjon, ha az már nem időszerű. Ezek a beszélgetések a Lezárt beszélgetések pontnál (a Beszélgetések oldal jobb felső sarkában) továbbra is elérhetőek.
  • Események
    Egy csoport nevében bármely tag létrehozhat eseményt. Ebben az esetben az eseménynél megjelenik, hogy azt melyik csoport hozta létre. Három lehetőség adott, hogy kik láthatják az eseményt: csak a csoport tagjai, a Portálon regisztráltak vagy nyilvánosan bárki. Ez utóbbi esetében az esemény hivatkozását egyéb kommunikációs csatornáitokon is meg tudjátok osztani. (Az eseményekről részletesebben írunk majd.)
  • Hírek
    Csoportkezelőként lehetőséged van a csoport aktuális történéseit, eseményeit egy-egy hírbejegyzésben összefoglalni. A láthatóságnál beállíthatod, hogy csak a Portál tagjai láthassák, vagy nyilvánosan elérhető legyen. Ez utóbbival a külvilág számára is hírt adhatsz a csoport életéről és kedvet csinálhatsz, hogy csatlakozzanak a csoportodhoz.
  • Közlemények
    Közleményt is csoportkezelő tud létrehozni. A közlemény olyan információ, ami kiemelten fontos. Például változás a csoport működésében, technikai információ, dönteni szükséges valamiről.
Ha bármi nem egyértelmű vagy elakadtál, kérj bátran segítséget a Kapcsolat oldalon!

2023-12-05